Az M. T. V. K. E.-hez megalakulása óta
1381
tengerimalac került, ebből
1260
örökbeadott, jelenleg
64
tengerimalac vár ideiglenes befogadóknál szerető gazdijára.

Végérvényesen elmalacosodtam - bemutatjuk az Egyesület tagjait

Arra gondoltunk egy picit többet mutatunk meg az egyesületi munkából, mint amit eddig láthattatok. Sorozatunkban bemutatjuk az Egyesület tagjait, bepillantást adunk a kulisszák mögé. Elsőként Papp Renátát ismerhetitek meg, bár valószínűleg sokatoknak már nem kell bemutatni. Reni évek óta oszlopos tagja Egyesületünknek. Ahogy ő fogalmaz "Végérvényesen elmalacosodott... rabul ejtették azok a bizonyos gombszemek". 

pappreni

Mióta vagy tagja az Egyesületnek és hogyan kerültél kapcsolatba az Egyesülettel?

2016-ban lett meg az első malackám, Nokedli, aki sajnos elég fiatalon itt is hagyott. Akkor még szinte semmit nem tudtam róluk, milyen állatok, hogyan kell tartani őket, de a Facebook-on rátaláltam az Egyesületre, majd a csoportra (Tengerimalacok Értük és velük), ott pedig olyan egyesületi tagokra, akiktől kérdezhettem, tanulhattam. 2017 februárjában volt egy atheromás fiú malacka, akinek ideiglenes gazdit kerestek és mivel volt egy ketrecem pluszban, úgy gondoltam, miért is ne lehetnék az ideiglenes mamija ennek a malackának. Így költözött hozzám Travis, Vele kezdődött az egyesületi munkám, egészen pontosan 2017. 02. 24-én. Azóta én is örökbefogadó lettem, hisz az egyik saját malackám, Matyi tőlünk van. 
TravisReni

Mi tetszett meg elsőként az egyesület munkásságában?

Igazából a csoporton belüli segítségadás tetszett meg rögtön, hogy bárki bármit kérdezett, annak készséggel válaszoltak, akár éjszaka is. 

Mi volt az eddigi legkellemesebb emlék, mióta az Egyesületnél dolgozol?

Nincs konkrét kiemelhető emlék, mert számomra azok a legkellemesebbek, még ha örömkönnyekkel is járnak, ha az ideiglenes malackáim szerető családra lelnek, aztán pedig nyomon követhetem valamilyen módon az életüket. 

Mi volt a legszomorúbb vagy legfelkavaróbb? 

Természetesen a saját malackák elvesztése a legfájdalmasabb mindannyiunknak. Rengeteg malackával találkoztam már, amióta az Egyesületnél dolgozom, legfelkavaróbbnak talán az ajkai esetet tudnám mondani - attól függetlenül, hogy ott nem volt személyes kontaktom a malacokkal-, ahol 2 malackát dobott ki egy pár hölgy tagja a harmadik emeletről, akik sajnos nem élték túl az esetet. 

Történt olyan is, hogy úgy került hozzám ideiglenes malacka, hogy sörért "vettem" jófogáson, Ő volt Törpi, majd egymás között csak sörös malacnak hívtuk.

Torpi

Illetve még egy eset, ami nem olyan rég történt, hogy a saját fekete malackámhoz, Negrohoz kísértetiesen hasonlító malacka -csak kigyúrtabb kiadásban- az uborkamezőkre távozott. Ismertem személyesen, mind a malackát, mind a gazdit, többször is kaptam híreket a malackáról, eléggé megviselt, hogy nem sikerült a gyógyulás. De természetesen, ha a régi ideiglenes malackáimmal történik hasonló eset, azt is nehezen tudom feldolgozni, pedig tudom, hogy ennek kell "lennie" a végének.

Hány idis malacka lakott eddig nálad és van e kedvenc közülük? Mennyire nehéz elengedni őket? 

Szerintem 25-nél több. Travis volt a legangyalibb malacka, akivel valaha találkoztam. Imádta, ha simogattam, ha kivettem, ölben is gyönyörűen elvolt. Pár malackával utána, volt Virgil. Őt is nagyon szerettem, bár elég hangos visítással jelezte, ha jöhetett a széna. Sosem volt egy ölmalac típus, de mégis nagyon gyorsan a szívemhez nőtt. Amikor a próbatársítás során a két lánykával már látszódott, hogy összhangban kerültek, elég nehezen engedtem el. Őt nagyon megsirattam. Személy szerint mindegyiket nehezen engedem el, szerintem többünk is így van ezzel. Még akkor is, ha csak pár hetet tölt nálunk a malacka. virgilElég, ha érkezés után pár perccel belenézel a gombszemekbe és tudod, hogy most Te vagy a soron, hogy az a malacka ne féljen egy egy simogatástól, Neked kell a bizalmába férkőznöd, hogy bízzon az emberekben, hogy ez után nem történik Vele rossz többé. 

Szerinted miért fontos az egyesület munkája?

Sajnos mindig van malac -és valószínűleg lesz is még-, akinek szüksége van ránk, mert kidobták, allergiásak rá, megunták és a mi feladatunk egy olyan családot keresni Nekik, ahol szeretik és családtagnak tekintik Őket. 

Az ismerősök, barátok mit szólnak ahhoz, hogy önkéntes, egyesületi munkát végzel? Okozott e ez valaha konfliktust? Vagy esetleg kifejezetten büszkék rád?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert sosem okozott semmilyen nehézséget az, hogy malacokkal dolgozom, malacokat látok el, malacokkal élek és leginkább elmalacosodtam. A családom is szereti mindegyik malackám, Nokedlit, Nudlit (Ők már nincsenek sajnos), Negrot és Matyit. Sokan, amióta tudják, hogy ezzel is foglalkozom a főállásom mellett, írnak, kérdeznek, karmot vágatnak, nemet állapíttatnak meg, vagy esetleg még tőlünk is fogadnak örökbe malackát, malackákat. Sőt, volt olyan eset is, hogy nekünk ajánlották fel az adó 1 százalékukat. 

Vajon minek kellene megváltoznia ahhoz, hogy kevesebb malacka kerüljön az Egyesület gondozásába?

Őszintén szólva az emberek fejében kellene rendet tenni az állattartással kapcsolatban, mert nagyon igaz a Kis Herceg mondása: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Mélységesen elítélem és sosem fogom megérteni, amikor kidobnak egy állatot, legyen az bármilyen. Amíg nincs a fejekben rend és néha ostoba módon viselkednek, addig sajnos -illetve nem sajnos-, de szükség van ránk.

Milyen feladatokat végzel az Egyesületnél? 

Jelenleg a Facebook oldal üzeneteit illetve az ideiglenes befogadókat koordinálom, ezen felül többed magammal az Egyesület Facebook csoportját felügyelem.

Mesélj kicsit magadról!

Amikor végérvényesen elmalacosodtam, előtte sokat gondolkodtam, milyen állatot is lehetne egy olyan munka mellett tartani, ami az enyém. 12 órázom, reggeltől estig bent vagyok, így a kutya-cica szóba sem jöhetett, illetve kutyám mindig is volt, csak a Szüleimnél vidéken. Szeretem a höriket is, de Ők meg annyira picik, hogy nem lehet Őket tutujgatni. Aztán felmentem egy hirdető oldalra és szembejött velem Nokedli képe. Itt meg is pecsételődött a sorsom és a malacok iránti rajongásom. 

Ha valaki 5 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy én egy tengerimalacokat mentő egyesületnél fogok dolgozni, valószínűleg ki is nevetem. Szerencsésnek érzem magam a munkahelyem szempontjából is, mert volt rá alkalom, amikor be kellett hoznom a malacomat, mert beteg volt, etetnem kellett és ezt minden további nélkül megengedte a főnökség. Véleményem szerint össze lehet egyeztetni a magánélettel is, pláne, ha olyan szerencsés vagy, hogy Párod is elmalacosodik melletted. Na de ki nem? Lehet ezeknek a gombszemeknek ellenállni?
mtvke

Telefon:

E-mail: